Imola
2014.05.13. 22:51
Becézése: ? Imi(ke), Imoki, Imolka
Névnapok: május 13.
Eredet: Női névként először Jókai Mór használta a Bálványosi vár című regényében.
Jelentése: mocsár, hínár
Elemzése:
TAVAM
A névanalízis szerint az Imola név az élet szépségei iránt fogékony személyiség kialakítását segíti. Kedveli a csendes egyedüllétet, elmélyülést igénylő foglalatosságokat. Figyelmes, érzékeny minden élmény befogadására. Csak olyan feladatokat vállal el, melyek érdeklődését is lekötik, és amint egyhangúságot érez, nehezen folytatja tevékenységét, az is előfordul, hogy nem végzi el munkáját. Erősen vágyik a békére, nyugalomra és biztonságra, miközben a változásban éli meg a szabadságot.
B.V.K.
A családi tűzhely őrzője. Neki az érzelmi biztonság és az állandóság a fontos, és ezt mindig a családban próbálja megszerezni. Gyakran szélsőségesen reagál a nehézségekre. Cél lehet a család jó és szép oldalának a megértése és megélése. Ezért nem élhet család nélkül. Nagyon fontos lesz számára, hogy elfogadják, erre szüksége van az önbizalmához. Párjától is szeretetet és megbecsülést vár. Folyamatosan megy bele kompromisszumokba, amit később már nem tud vállalni, ilyenkor elfojt, vagy agresszívan kitör. Mindent azon keresztül tud lemérni, hogy mennyi érzelmet kap, és ennek érdekében sokat tesz. Az önbizalmának erősítésében szintén az őt körülvevő emberekre van utalva. Problémáit félelmei és a labilitása okozhatják.
Visszafele: alomi
Magánhangzó és mássalhangzó zöngésség felcserélése: Imöle
Gúny űzés (szó-rakozás) Megjegyzések: Ibolyára hasonlít..
Szavakra emlékeztető: malom, halom, ibolya, MOL,
Betűcserék: alomi,
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek